Nem csak a bor jelenti Tokaj-Hegyalja vonzerejét

A borvidéket érintő fejlesztési program során szinte minden településen épült valamilyen turisztikai attrakció.

A fejlesztések akkor lehetnek sikeresek, ha az itt élők elhiszik magukról, hogy ők is sokkal értékesebb részei Magyarországnak, mint ahogyan azt magukról gondolják (fotó: tolcsvaikastely.hu)

Látogatóközpontot adtak át Tolcsván a felújított Szirmay-Waldbott kastélyban. A szakemberek a Tokaj-hegyaljai térség idegenforgalmi vonzerejének erősödését várják a több mint 526 millió forintba került, uniós forrásból megvalósult beruházástól.

A kastély turisztikai vonzerejének növelése érdekében egy helytörténeti kiállítást hoztak létre, amely az épület történetét, valamint lakóinak életmódját, életük különböző helyszíneit mutatja be.

Újjáépítették a főúri szalont, a könyvtárat, valamint a kápolnát, a megújult létesítmény különböző rendezvények megtartását is lehetővé teszi. Úgyszintén megújult a kastélypark is, ahol szabadtéri rendezvényeket lehet szervezni.

Csoma Ernő a település polgármester az avatáson elmondta: céljuk, hogy Tolcsva visszakerüljön Tokaj-Hegyalja turisztikai térképére. Hozzátette: a múlt század eleji útikönyvek a kastélyok városaként emlegették az akkor mezővárosi címmel rendelkező települést, ezekre a történelmi épületekre szeretnének alapozni ma is, a tokai borok mellett. Céljuk a kastély felújításának folytatása, amely során a másik szárny kaphatna új funkciókat.

Az épületet Héjj Dávid, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke adta át, aki arról beszélt, hogy Tokaj-Hegyalját nem kell kitalálni, hiszen "azt már megtették őseink." Szólt arról is, hogy a fejlesztések akkor lehetnek sikeresek, ha az itt élők elhiszik magukról, hogy ők is sokkal értékesebb részei Magyarországnak, mint ahogyan azt magukról gondolják.

Hörcsik Richárd a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a magyar kormány az utóbbi két évben több mint hárommilliárd forintot fordított Tokaj-Hegyaljára, amelynek már most, a turisztikai szezon kezdetén látszanak az első jelei. A borvidéket érintő fejlesztési program során szinte minden településen épült valamilyen turisztikai attrakció. Ezek a fejlesztések pedig munkahelyeket teremtenek, turistákat vonzanak és Tokaj-Hegyalja fejlődését szolgálják - tette hozzá.

http://siker.blogstar.hu/./pages/siker/contents/blog/26514/pics/lead_800x600.jpg
élmény,magyarország sikeres,Településfejlesztés,turizmusfejlesztés,uniós fejlesztés
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?