Fontos fejlesztések a még jobb életminőségért

Több oktatási intézmény megújul, valamint egészségügyi centrum, piaccsarnok és kerékpárút is épül annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetűnek számító megyében jelentősen javuljon az ott élők életminősége.

Iskolákat is korszerűsítenek

Fejlesztések zajlanak több Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, a TOP keretében elnyert forrásokból, a beruházások között iskolakorszerűsítés, valamint kerékpárút, piaccsarnok és egészségügyi centrum építése is szerepel.

Szabó Tamás, Jászberény polgármestere elmondta: 325 millió forint támogatást nyert el az önkormányzat a kerékpáros közlekedés fejlesztésére, elsősorban a kerékpárutak hosszának növelésére. A cél egy olyan hálózat létrehozása, amelyen - érintve a nagyobb közigazgatási és ipari létesítményeket - a város körbejárható lesz. A tervek szerint szeptember végéig elkészülő beruházás során hét szakaszon csaknem öt kilométer kerékpárút épül, illetve újul meg.

Szintén Jászberényben egy összesen csaknem 300 millió forintos beruházás keretében energetikai korszerűsítést végeznek - nyílászárócsere, hőszigetelés, homlokzatfelújítás, fűtéskorszerűsítés - a jászberényi Gróf Apponyi Albert Általános Iskolában és a Jászsági Általános Iskola Bercsényi Miklós Általános Iskolai Tagintézményében. A munka ősszel el is készül.

Lajtos István, a több mint ezer lakosú Nagyiván polgármestere arról számolt be, hogy összesen 215 millió forint értékű fejlesztés zajlik a településen. Energetikai korszerűsítést végeznek 65 millió forintból a helyi általános iskola és a szociális otthon épületeiben, 100 millió forintból újul meg a Hat Szín Virág Óvoda. Emellett 50 millió forintból komplex egészségügyi centrumot hoznak létre.

Ujvári Imre, Tiszafüred polgármestere pedig arról adott számot, hogy új piaccsarnok épül a városban 186 millió forint TOP-os forrásból. Az 500 négyzetméteres létesítményben üzlet- illetve szociális helyiségek, irodák kapnak helyet, kívül fedett árusítóhelyek, új parkolók épülnek, valamint parkosítást is terveznek. A beruházás 2019 elején készül el.

 

https://siker.blogstar.hu/./pages/siker/contents/blog/54742/pics/lead_800x600.jpg
családbarát,kerékpározás,kerékpárútépítés,Közlekedésfejlesztés,magyarország sikeres,Oktatás,Településfejlesztés,Vidékfejlesztés
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?